DOXIES
DOXIES
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
KÉPEINK
 
számláló
Indulás: 2006-10-23
 
Tacskó fórum
 
Myspace profilunk
 
Kutyamentés
 
Óra
 
Naptár
2024. November
HKSCPSV
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
<<   >>
 
A tacskókról
A tacskókról : Kennel interjú

Kennel interjú

Dogline  2006.10.24. 08:33

A Palicsparti kennel

A tenyészetet néhai édesapám, Jakab Ferenc alapította, akinek bár gyermekkora óta voltak tacskói, mégis első „pedigrés” kutyáját, egy simaszőrű, standard méretű kant, 1969-ben vásárolta a vom Schwarenberg kennelben. Innen aztán még egy tucatnyi kutyája származott, többek között az első hosszúszőrű példányok is, melyek a szálkásszőrűekkel együtt a 70-es évek közepén kerültek a kennelbe. A tenyésztéshez is kedvet kapva 1972-ben, 1313-as sorszámmal jegyeztette be tenyészetét az FCI-nél, melynek szabadkai lévén a lokálpatriótizmus jegyében a város mellett elterülő, gyönyörű kis nyaralóhelyről a Palicsi-tóról adta elnevezését. Közben számtalan győztességet szerzett mind az akkori Jugoszláviában, mind a környező országokban, legkiemelkedőbb sikereit Cupp-Cherry vom Schwarenberg nevű simaszőrű szukájával érte el, monacói, német, osztrák, magyar, csehszlovák, lengyel, román és hazai győzelmekkel. Jómagam már a hetvenes években is a „jobbkeze” voltam amennyire tanulmányaim, később hivatásom engedte, részemre fordulópontot a tacskózásban az 1994-es év jelentett, amikor, mintegy beoltásképpen” először leányom kapott tőle egy saját tenyésztésű, standard méretű hosszúszőrű kant, Palicsparti Mocskos-Mukit, a rákövetkező évben pedig a fiamnak ajándékozott egy osztrák import hosszúszőrű törpe kant, Faps von der Treuen Liebelei-t. Lévén a fiam akkor három éves, a kutya szponzorálása és „futtatása” természetesen rám hárult. Kiderült, hogy a „beoltás” nálam volt leghatásosabb, szinte minden második hétvégén kiállításra jártunk, így „menthetetlenül” a csapat oszlopos tagja lettem, az ezredfordulóra már, mondhatni, mindenese. A 2004-es kiállítási idénynek sajnos már egyedül vágtam neki……… Tenyésztési eredmények és kiállítási sikerek: A 2004-es évet bezárólag az FCI kennelünknek 33 International Champion of Beauty címet igazolt vissza, a junior és nemzeti championátusok száma több, mint száz. Az ezek mellett szerzett sok-sok győztességet főként saját tenyésztésű kutyáinkkal értük el, de sikereink részesei voltak az eredményes tenyésztés céljából a ’70-es és ’80-as években a von Schwarenberg, von der Zeckenleiten, von Weyden, a ’90-es években pedig a von Rainerschlössl, von Top-Torm, Catullus és Dél-Somogyi kennelekből importált kutyáink. Mérföldkőnek számít a már említett Faps von der Treuen Liebelei, hosszúszőrű törpe kan, aki HPJ, 5xPRM, 23xCAC, 5xCACIB, 26xBOB, 9xBOG, 1xBIS3, Jugoszláv Junior Champion, Jugoszláv Champion és International Champion címei mellett fajtanépszerűsítő küldetést is teljesített, hiszen előtte hosszúszőrű tacskó is alig volt az országban, nemhogy törpe. A versenyzéstől utódai javára viszonylag korán visszavonult, de már egyik dédunokája is International Champion. Leszármazottai közül legemlékezetesebbek a legendás V-betűs alom, melyben 2 kan és 3 szuka, valamint az F-betűs alom, melyben 1 kan és 2 szuka született és ezek mindegyike International Champion lett. Kiemelkedő sikert ért el a kennelünkből Berlinbe elszármazott Palicsparti Unkas-Ute, hosszúszőrű standard kan, aki az IHU keretében rendezett kiállításokon 1997-ben ifjúsági, 1998-ban felnőtt kategóriában lett egyaránt Európa- és Világgyőztes. Palicsparti X-Mix hosszúszőrű törpe kan, aki Dél-Szerbiába került, az 1998-as eredményei alapján Jugoszláviában, fiatal kategóriában „Az Év Kutyája” lett.

 
Menü
 
Főoldal
Légy üdvözölve a honlapomon kedves látogató! Ezt az oldalt a két csodálatos kis tacsim ihlette, általuk beleszerettem ebbe a végtelenül kedves kis jószágokba..
 
Beszélgessünk
Név:

Üzenet:
0 / 250
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kiköt&#245; felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU